2013. január 22., kedd

3. hét és a 4. hét eleje

Próbálom magam rendszerre szoktatni az ígéretemhez híven. A másik blogomon minden nap készítek képet és hellyel közzel aznap vagy kicsit később sikerül is feltenni. Itt pedig ha máshogy nem megy heti rendszerességgel írok.
Ez történt a múlt héten:

  • tavalyról még maradt egy pár nap szabim és itthon voltam 4 napot és még itthon vagyok most is:). 
  • csütörtökön találkoztam barátnőmmel aki itthon töltött pár napot (Németországban lakik). Nagyon jól sikerült kis csajos este volt. Bár plazáztunk kényszerből amit egyikünk sem nagyon szeret, de kint mocsok egy idő volt. Vacsoráztunk is hármasban (három csaj) és jókat röhögtünk. Nagyon jól éreztem magam, remélem lesz még egy pár ilyen délután, este:)
  • péntekre nem terveztem sok mindent, csak pihenni akartam, de nem nagyon jött össze, mert Balázs kicsit meghűlt így megígértem neki, hogy érte megyek az előkészítőre. Persze hamarabb értem oda mint ahogy ő végzett így ültem a kocsiba és néztem, hogy esik a hó.


  • Miután átfagyva hazaértünk Boglárka megkért, hogy este mozi után hozzam őket haza, mert sokáig tart a film (este 10). Persze, hogy értük mentem és most is sokat kellett várnom a kocsiba (az a fránya pontosságom). Még 3 másik lányt is elhoztam akik a közelünkben laknak.
  • Szombaton felvételit írt a Balázs így őt vittük illetve vártunk rá 2 órát. addig a Margitszigeten sétáltunk. Felvételi után elmentünk a mamáékhoz ebédre és apát ott vártuk meg. Nagyon finom volt a kaja. Marhahús leves és rántott húsi rizibizivel, utána pedig olyan jót aludtam, hogy még a nyálam is kicsordult. 
  • Vasárnap semmittevős napunk volt, bár reggelire egy csoda dolgot készítettem a családnak (én nem ettem belőle, mert nem eszem tojást).

aztán még sütöttem egy sütit kókuszreszelékből és sajna sok tojás kell bele, így annyira nem tett jót nekem, de amúgy nagyon finom volt.

itt még a sütőben sül

már megkóstoltam, nagyon finom volt
 délutáni hangulatfotó:)
a földön tanulnak (minek íróasztal?)
  • hétfőn sajnos temetésre kellett mennem, egyik kolléganőmnek súlyos betegségben meghalt a férje.
  • ma kedden végre itthon vagyok és a takarításon, és sütés főzésen kívül csak a blogomat írom:)




 ma reggel készültek, kettőt már be is nyomtam belőlük.



2013. január 15., kedd

Januári mindennapok


  • Január első hétvégéjén unokatesómék voltak nálunk látogatóba, így a január 6-án esedékes karácsonyfa leszedése eltolódott. Annyira azért nem mert következő hétvégén leszedtük az összes karácsonyi dekorációt a lakásban. Kicsit kopasznak érzem de ennek így kell lennie.
  • A gyerekek is belevetették magukat a januári hajtásba, mert most van a félévi bizonyítvány zárás. Bogi és Balázs is bele adott anyait-apait a javításba (úgy néz ki sikerült nekik).
  • Tegnap reggel 1/2 5-re mentem dolgozni így kimaradtam a nagy hólapátolásból (csak annyit kellett, hogy a kocsiból kilássak, mert még nem volt sok hó). Viszont ma reggelre jócskán kikaptam a nagy munkát. Nem elég, hogy sok esett de közben olvadt is és nagyon nehéz lett így az ellapátolása.
  • Tehát megérdemeltem egy nagy bögre gőzölgő teát amit már meg is ittam.


itt találtam

2013. január 3., csütörtök

Ne vasaljon

A facebook-on olvastam és el is hoztam, mert van benne igazság.
Vekerdy Tamás iránymutatása:

"...– Hogyan segíthetünk a gyerekeinknek, hogy leküzdjék ezeket a frusztrációkat?
– Ha tudatában vagyunk, már az is nagyon sokat számít. A kérdés, hogy hozunk-e valamilyen, akár anyagi áldozatot is a gyerekekért. Van-e egy anya, aki kemenceszerűen otthon van, aki jókat főz, aki beszélget, aki este jelen van a gyerek számára, vagy egyformán fáradt szülők zuhannak be, és csak mindenkinek arra van ereje, hogy lerogyjon a tévé elé.

– Mit üzenne az édesanyáknak, mit tegyenek, hogy gyermekeik boldogok legyenek?
– Próbálják meg jól érezni magukat, mert az nagyon fontos a gyereknek. Tudjuk, hogy a gyerekek kiszívják a vérünket, rágják a húsunkat. Ez így van, ezért meg kell néha szabadulni tőlük. Időként kell, hogy anya is szabadon lélegezzen, elmenjen a férjével vacsorázni, moziba, hogy aztán a gyerek újra egy pihentebb, rághatóbb anyát kapjon vissza. Nagyon fontos, hogy az anya jól legyen. Hogy tudjon örülni az életnek és a gyereknek, és ne csak szenvedjen tőle és a rengeteg tennivalótól.

Könyörögve kérem az anyákat, hogy ne vasaljanak, mert a vasalás egy pokol. Nem lehet úgy háztartást vezetni, mint régen, amikor nagycsaládok éltek együtt, és amikor háztartási alkalmazottak voltak. Legyen rendetlenség a lakásban, legyen kedély az otthonban, lustálkodjon, pihenjen az anya. Ne adja át magát ezeknek a hajszolásoknak, amit a külvilág és nem egyszer, mi férfiak szeretnénk kipréselni a nőkből. ..."


A tegnapi napunk igen jó példa erre. Apa reggel 6-ra ment dolgozni és hulla fáradtan ért haza szó szerint. Anya, (én) délutánra mentem dolgozni vagyis éjfélre értem haza szintén csak haza estem. Még szerencse, hogy nem volt suli tegnap és így együtt lehettem velük még egy kicsit.
Nem keseregni akarok, de az emberek és gyerekeik csak kiégnek a mindennapi megfelelésekben. A gyerek a suliban, a szülők a munkában. Ha valakinek nincs valami hobbija vagy tényleg nem pihen (lustálkodik egy picit) és hagyja, hogy a lakás egy kicsit kaotikus legyen akkor megőrül.
Évek óta harcolok a rendért (nem a tisztaságért, mert az alap) csak jó lenne ha minden élére állna és nem lenne rendetlenség, de ki bírja ezt? hát én sosem érem magam utol.


2013. január 1., kedd

Visszatekintés 2012

2012-ben nagyon keveset voltam jelen a saját blogomban, amit nagyon sajnálok és az idei év egyik fogadalma az, hogy aktívabb leszek egy kicsit. Nem mondom azt, hogy minden nap fogok írni, de megpróbálok rendszert hozni a blogba és az életünkbe is.
Most pedig lássuk a visszatekintést.

Január:

  • Bogi felvételizett
  • Munkahelyi bizonytalanság
  • Újévi fogadalom
Február:

  • Boginak sikeres lett az írásbeli felvételije
  • Továbbra is munkahelyi bizonytalanságban vagyunk
  • Keresztszülők lettünk
Március:

  • Születésnapokat és névnapot ünnepeltünk
  • Boglárkát első helyen vették fel a gimnáziumba
  • Székesfehérvárra kirándultunk
Április:

  • Eladták a munkahelyem egy másik cégnek és ezért még mindig nagy a bizonytalanság
  • Állapotos lettem (nagyon örültem neki)
  • A hónap végén Münchenbe utaztunk a barátainkkal a barátainkhoz
Május:

  • A munkahelyen új dolgokat tanulunk, mert új rendszerre állunk át
  • Mindenki nagyon örül a kis jövevénynek aki a vizsgálatok alapján egészséges (nekem magas a egy kicsit a vérnyomásom, ezért nem szabadna dolgoznom)
  • A hónap végétől nem is dolgozom
Június:

  • A kollégáim elbúcsúztattak és ajándékokkal halmoztak el
  • Meghalt a kis pocaklakónk 12 hetesen és megműtöttek
  • Boglárka elballagott az általános iskolából
  • Elutaztunk egy hét nyaralásra Korfura
Július:

  • Egy hetet Nagymaroson töltöttünk
  • A hónap közepétől újra munkába álltam és nagyon sokat dolgoztam
  • 24 órás vérnyomásmérésem volt (nem károsan magas a vérnyomásom csak stressz hatására emelkedik meg)
Augusztus:

  • Ebben a hónapban is sokat dolgoztam (látástól összeesésig), mert most nyitott újra az áruházunk (Corából Auchan lett)
  • Unokatestvéremékkel pár napot szintén Nagymaroson töltöttünk
  • A húgom kiköltözött Németországba
Szeptember:

  • Iskolakezdés volt (Bogi az új iskolájában, Balázs pedig nyolcadikos lett)
  • Kiderült, hogy a Velencei építészeti biennáléra kijutott a lányom makettja
  • Még mindig nagyon sokat dolgozok, talán így könnyebb feldolgozni a baba elvesztését (már javulok)
Október:

  • Elmentünk Velencébe és megnéztük az építészeti kiállítást
  • Veronában töltöttük az éjszakát és megnéztünk pár nevezetességét aztán átvágtunk az Alpokon
  • Münchenben töltöttünk pár napot a húgomnál
  • Hónap végéig sokat dolgoztunk
November:

  • Balázs egy hétig Skóciában volt
  • Fotókönyvet, naptárt és faliképet készíthettem jutányos áron
  • Munka még mindig tenger sok
December:

  • Munka, munka, munka...
  • Karácsony 
  • Szilveszter
Ez évi fogadalmam pedig a következő:
  • több mozgás
  • nagyobb kitartás
  • sok-sok szeretet
  • egészségesebb életmód
  • és sok sok jókedv, vidámság és nevetés.
Elég vegyes volt az évünk minden szempontból ezért kívánok magunknak és mindenki másnak Boldogabb Új Évet 2013-ra.