2012. június 11., hétfő

történések

Legutóbb arról írtam, hogy a védőnőnél mi is történt. Azóta voltam körzeti orvosnál (belgyógyászati vizsgálaton), nőgyógyásznál ahol kaptam még egy fényképet picurkánkról, de hát sorban írom le a dolgokat.
Körzeti doktornénink a kedvencem és mégis a vizsgálat során magas vérnyomást mért, pedig próbáltam nem parázni. Szerdán(05.30) délelőtt voltam nála amikor is ekg-n is túlestünk. Szigorúan mérnem kell a vérnyomásom amit a múltkori védőnői vizsgálat óta hellyel-közzel meg is teszek (néha magas, néha nem). A vizsgálat után elmentem a vércsoport meghatározásomért amit nem készítettek el (olvashatatlan kézírásra hivatkozva), mondjuk nem tudom mit nem tudtak elolvasni de nem az én dolgom. Vissza körzeti dokinénihez, kérni másik beutalót és valamikor majd eljutok megint egy vérvételre.
Délután a nőgyógyászhoz voltunk hivatalosak ahova a Bogi is elkísért, reméltem bejöhet a vizsgálatra, mert ultarhang előjegyzésünk volt csak. Sorra kerültem és ahogy bementem a szobába már állhattam is a mérlegre, ami meglepetésemre fogyást mutatott. Kezdeti súllyom 71 kg és ezen a szép napon pedig csak 68, 5 kg volt.
Nagy örömködés után vérnyomást mértünk ahol 160-as értéket produkáltam, na itt elkeseredés és a dokibácsi jól leteremtett, hogy azonnal maradjak otthon és ne dolgozzak tovább. Megigértem, hogy mindent megteszek az ügy érdekében.
Ezek után következett az ultrahang ahova a lányomat is behívhattam. Nagyon édes volt a picurink csak úgy fickándozott, izgett mozgott, persze kép is készült róla.
Boginak nagyon tetszett a dolog.
A vizsgálat végén megbeszéltük, hogy 12. hét elején (06.12) vagyis holnap megyek genetikai ultarhangra az István kórházba és 06.20-án pedig egy újabb vizsgálat. Addig is munka leállítása, ha kell nyugtatót kell szednem és sokat pihenjek.
Mai nap amikor is a bejegyzést írom, már jelenthetem, hogy a feladat teljesítve.
06.05-től itthon vagyok és lássatok csodát a vérnyomásom jobb lett, sőt volt 103-as érték is (egész nap szinte csak aludni akartam).
Ma reggel voltam a vércsoport meghatározás vérvételen is, így holnap délelőtt nyugodtam mehetek az ultrahangra.