Válaszd a szeretetet...

Míg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ és vonalakat karcolt az autó oldalára. Haragjában, a férfi megfogta a gyermek kezét és többször ráütött, nem ismerve fel, hogy a francia kulccsal üti.
A kórházban a gyermek elveszítette az összes ujját a többszörös törés miatt. Mikor a gyermek meglátta az apját, szemében fájó tekintettel kérdezte:
- Apa, mikor fognak visszanőni az ujjaim?
Az apa felismerve tettének súlyát, szólni sem tudott. Visszament az autójához és többször belerúgott. Saját cselekedetétől feldúlva leült az autó elé és a karcolásokat nézte. A gyermek azt írta:
SZERETLEK APA!"
A tárgyak használatra vannak, az emberek szeretetre!
A probléma a mai világban az, hogy az emberek vannak használva és a tárgyak szeretve. Legyünk óvatosak és tartsuk emlékezetünkben ezt a gondolatot: A tárgyak azért vannak, hogy használjuk, az emberek pedig hogy szeressük őket!
Légy ura érzelmeidnek:
- vigyázz a gondolataidra, szavak lesznek belőlük,
- vigyázz a szavaidra, cselekedetek lesznek belőlük,
- vigyázz a cselekedeteidre, megszokások lesznek belőlük,
- vigyázz a megszokásaidra, szenvedély lesz belőlük,
- vigyázz a szenvedélyedre, rabsággá és végzeteddé válhat!
A harag és a szeretet nem ismernek határt. Válaszd a szeretetet, hogy szép és kedves életed legyen!

A vízhordó

Kínában egy vízhordozónak volt 2 nagy cserépedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt és mindig egy teljes adag vizet szállított. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig ez így ment, minden nap -a vízhordozó már csak másfél edény vizet szállított vissza a házba. Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta a dolgát, de a szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak feleannyit tudott teljesíteni.
A két év keserűség után, egyik nap megszólította a vízhordozót a pataknál.
- Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé.
A vízhordozó így válaszolt a cserépnek:
- Észrevetted, hogy virágok az ösvényen csak a te oldaladon teremnek, s nem a másik cserép oldalán? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Minden nap te locsoltad őket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a gyönyörű virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.
Tanulság: Mindannyiunknak megvan a saját különleges hibája. Mi mindannyian törött cserépedények vagyunk. De ezek a törések és hibák, amik mindannyiunkban megvannak teszik az életünket olyan nagyon érdekessé és értékessé. Csak el kell fogadnunk mindenkit olyannak, amilyen, s a jót meglátni másokban.

A Szeretet

Egy asszony kijött a házból, és három hosszú, fehér szakállú öregembert látott üldögélni az udvaron.
Nem ismerte őket. Így szólt:
- Nem hinném, hogy ismernélek benneteket, de éhesnek látszotok.
Kérlek benneteket, gyertek be, és egyetek valamit!
- A ház ura itthon van? - kérdezték.
- Nem - válaszolta az asszony. - Nincs itthon.
- Akkor nem mehetünk be - felelték.
Amikor este a férje hazaért, az asszony elmondta neki, mi történt.
- Menj, mondd meg nekik, hogy itthon vagyok, és hívd be őket! - válaszolta a férj.
Az asszony kiment, és újra behívta az öregeket.
- Együtt nem mehetünk be a házba - felelték.
- Miért nem? - kérdezte az asszony.
Az egyik öreg magyarázatba kezdett: -Az ő neve: Jólét - mutatott egyik barátjára, majd a másikra mutatva azt mondta: - Ő a Siker, és én vagyok a Szeretet.
-Majd így folytatta: - Most menj vissza a házba, és beszéld meg a férjeddel, melyikünket akarjátok behívni.
Az asszony bement a házba, és elmondta a férjének, amit az öreg mondott.
A férj megörült. - Ez nagyszerű! - mondta. - Ebben az esetben hívjuk be Jólétet!
Hadd jöjjön be, és töltse meg a házunkat jóléttel!
A felesége nem értett vele egyet: - Kedvesem, miért nem hívjuk be inkább a Sikert?
A menyük eddig csak hallgatta őket, és most előállt saját javaslatával:
- Nem lenne jobb a Szeretetet behívni? Az otthonunk megtelne szeretettel.
- Hallgassunk a menyünkre! - mondta a férj a feleségének.
- Menj, és hívd be Szeretetet, hogy legyen a vendégünk!
Az asszony kiment, és megkérdezte a három öreget: - Melyikkőtök a Szeretet?
Kérlek, gyere be, és legyél a vendégünk!
Szeretet felállt, és elindult a ház felé.
A másik kettő szintén felállt, és követték társukat.
Az asszony meglepve kérdezte Jólétet és Sikert:
- Én csak Szeretetet hívtam, ti miért jöttök?
Az öregek egyszerre válaszoltak:
- Ha Jólétet vagy Sikert hívtad volna be, a másik kettőnek kint kellett volna maradnia.
De mivel Szeretetet hívtad, ahova ő megy, oda mi is vele tartunk.
Ahol Szeretet van, ott megtalálható a Jólét és a Siker is!

Tanmese felnőtteknek

Egy csoport diák, akik nagy karriert futottak be, összejöttek, hogy meglátogassák régi egyetemi tanárukat.

A beszélgetés hamar panaszkodásba csapott át, a stresszes élet és munka kapcsán. A tanár, kávét ajánlva fel vendégeinek, kiment a konyhába, s egy nagy kannányi kávéval és többféle csészével tért vissza: porcelán, műanyag, üveg; néhányan simák voltak, néhány közülük drága és ritkaság volt, s szólt, hogy mindenki szolgálja ki magát.

Amikor minden diák kezében egy csésze kávé volt, a tanár így szólt:

- Megfigyeltétek, minden szép és drága csésze elkelt, hátrahagyva az olcsó, műanyag csészéket? Habár mindenkinek az a természetes, hogy mindenből a legjobbat kívánjátok magatoknak, ez a problémáitok és a stresszetek forrása is. Amit valójában mindenki akart az a kávé volt, s nem a csésze, de tudatosan a jobb csészékre vadásztatok, s egymás csészéit figyeltétek.

Feltételezzük, hogy az Élet a kávé, s a munkahelyek, a pénz, és a társadalmi pozíció a csészék. Ezek csak eszközök az Élethez, de az élet minőségét nem változtatják meg. Néha, azzal, hogy csak a csészére figyelünk, elmulasztjuk élvezni a benne lévő kávét.

A három fenyőfa

Három fenyőfa állt a dombtetőn. A legnagyobbik fa szép és egyenes volt, erős, messze nyúló ágai voltak. A kisebbik fenyő nem volt olyan terebélyes, de napról napra fejlődött és növekedett. A harmadik fenyő azonban igazán nagyon kicsi volt, vékony törzsű és egészen alacsony.
- Bárcsak olyan nagy és erős lennék, mint a Legnagyobb fenyő. - sóhajtotta ez a kicsike fa.Nagyon hideg tél volt ebben az esztendőben. A földet belepte a hó. Karácsony közeledett.
- Bárcsak eljönne értem Télapó, és elvinne karácsonyfának ! - sóhajtott a Legnagyobb fenyő.
- Bárcsak engem vinne ! - mondta a Kisebbik fenyő.
- Bárcsak engem választana ! - kívánta a Harmadik Fácska.
Egy napon fázós kismadár jött szökdécselve feléjük. Megsérült a szárnya, s ezért nem tudott repülni.
- Kérlek Legnagyobb fenyő, itt maradhatnék az ágaid közt ? - szólította meg félénken a kismadár a fát.
- Nem lehet ! - mondta a Legnagyobb fenyő- Nem használhatok madarakat az ágaim közt, mert éppen karácsonyfának készülök.
- Pedig úgy fázom - panaszolta a kismadár, a Legnagyobb fenyő azonban nem is válaszolt.
Így hát a törött szárnyú kismadár odább ugrált a Kisebbik fenyőhöz.
- Kedves Kisebbik fenyő megengednéd, hogy itt maradjak az ágaid között ? - kérdezte.
- Nem ! - felelte a Kisebbik fenyő. - Nem ringathatok semmiféle madarat az ágaim között, mert hátha éppen most vinne el valaki karácsonyfának.
Ekkor szegény didergő kismadár tovább ugrált a Harmadik Fácskához.
- Drága kicsi fenyő, itt maradhatnék az ágaid között ? - kérdezte.
- Hogyne maradhatnál kismadár - felelte a Harmadik Fácska. - Búj csak egészen hozzám. Majd megmelegítelek, amennyire csak tőlem telik.
A kismadár felugrott a Harmadik Fácska ágai közé, ott nyomban el is aludt. Hosszú idő múlva a Harmadik Fácska édes, halk csengettyűszót hallott. A hangok egyre közeledtek, már egészen ott hallatszottak a dombon. Elhagyták a Legnagyobb fenyőt, elhaladtak a Kisebbik fenyő előtt is, de amikor a Harmadik Fácska elé értek, elhallgattak.
Mind a három fácska látta az apró csengettyűket. Egy rénszarvas húzta szép, kicsi szánkón csüngtek, amelyből most kiszállott az utasa.

- Télapó vagyok- mondta - Karácsonyfát keresek egy nagyon kedves kicsi gyermek számára…
- Vigyél engem ! - kiáltotta a Legnagyobb fenyő.
- Engem vígy ! - ágaskodott a Kisebbik fenyő.
A Harmadik Fácska azonban meg sem szólalt.
- Te nem szeretnél eljönni ? - kérdezte tőle a Télapó. v - Dehogynem ! Nagyon szeretnék - felelte a Harmadik Fácska - De hát itt kell maradnom , hogy vigyázzak erre a beteg kismadárra. Éppen elaludt.
- Kicsike fa - mondta a Télapó - te vagy a legszebb fácska a világon ! Téged viszlek magammal.
Azzal gyöngéden kiemelte őt a földből, olyan óvatosan, hogy az ágai közt megbúvó kismadár fel sem ébredt. Aztán szánkójába állította a csöpp fenyőt a kismadárkával együtt, majd maga is beült mögéjük. És a kicsi szánkó ezüstös csengettyűszóval tovasuhant velük a karácsonyi havon…