2012. augusztus 5., vasárnap

nagyon meleg volt ma

de ennek ellenére viszonylag sok mindent sikerült megcsinálni.
Sokat pihentünk végre és mégis haladtunk a házimunkával.
Reggelire virslit ettünk (én mustárral és sült szárított hagymával).
Ebédre vadpörköltet készítettünk rizzsel és tzatzikival, olívabogyóval.
Mostam két adag ruhát és meg is száradtak, valamint ablakot is mostam (a szúnyoghalót is jól lesikáltam).
Anyukám és nagymamám kivittem a temetőbe, mert elég messze van tőlünk.
Valamint netezni és scrappelni is volt időm.

2012. augusztus 2., csütörtök

egy hős vagyok

ezt mondta a háziorvosom:)
Ugyanis 24 órás vérnyomásmérést éltem túl. Az időjárás sem kedvezett nekem, mert volt vagy 36 fok és a munkahelyen is jó sokat kellett pakolásznom.
15 percenként mért és ilyenkor le kellett ülnöm, jól mutathattam munka közben:)

Szerencsére nem kell gyógyszert szednem, mert csak akkor voltak magasabbak az értékek amikor a munkahelyen voltam és dolgoztam.
A reggeli és a többi érték nagyon jó volt.

Másnap amikor lekerült a karomról a vérnyomásmérő akkor szembesültem vele, hogy úgy elszorította a karom, hogy véraláfutások maradtak meg emlékül és egy kicsit be is dagadt, de mégis csak egy hős vagyok