2010. november 28., vasárnap

Advent

Advent
Advent (ádvent, úrjövet) a keresztény kultúrkörben a karácsonyt (december 25-ét) megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig számított időszak. A karácsonyi ünnepkör advent első napjával kezdődik, és vízkeresztig (január 6-ig) tart. Advent első vasárnapja egyúttal az egyházi év kezdetét is jelenti.
Az adventi időszak
Advent a karácsony (december 25.) előtti negyedik vasárnappal – más megfogalmazásban a Szent András apostol napjához (november 30.) legközelebb eső vasárnappal – veszi kezdetét, és karácsonyig tart. Advent eredete a 4. századig nyúlik vissza.VII. Gergely pápa négyben határozta meg az adventi vasárnapok a számát.
Advent első vasárnapja, a keresztény egyházi év első napja mindig november 27. és december 3. közé esik.
A december 25. előtti utolsó vasárnap advent negyedik vasárnapja, az azt megelőző advent harmadik vasárnapja, és így tovább. 2006-ban azért volt érdekes advent negyedik vasárnapja, mert december 24-ére esett, a legkésőbbi időpontra, amely még karácsony előtt van, hiszen ez a nap karácsony előestéje, vagyis szenteste (ebből következik, hogy advent első vasárnapja nem lehet később, mint december 3.).
Az advent szó jelentése „eljövetel”. A latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”.A karácsonyt megelőző várakozás az eljövetelben éri el jutalmát. Régebben egyes vidékeken „kisböjtnek” nevezték ezt az időszakot.
Advent tanítása
Adventkor a keresztények nemcsak a Jézus születése előtti várakozásról emlékeznek meg, hanem további két jelentése is van az ünnepnek. Várják az Úr eljövetelét a saját életükben is: hogy keresztény életvitelükkel minél közelebb kerüljenek Istenhez, Jézus tanításához. Továbbá várják Jézus Krisztus második eljövetelét is, s igyekeznek felkészülni az utolsó ítéletre.
Forrás - Wikipédia


Ma van advent első vasárnapja és mi is elkészítettük a mi kis adventi koszorúnkat.

asztaldísszel a koszorúnk


felülnézetből
 Nem feltétlenül vagyunk minden vasárnap templomban, de a lehetőségeinkhez mérten szoktunk járni (reformátusok vagyunk). A lányunk jövőre fog konfirmálni így illik néha vele elmenni hisz ő minden vasárnap ott van. Ma amikor a templomban voltunk az istentiszteleten nyugalmat és békességet éreztem, sokkal inkább érezném ezt mint a rohanást, a mindig késében vagyunk érzést.

2010. november 26., péntek

Heti hallgatásom okai

Múlt vasárnap este csemetéim közölték velem, hogy pénteken nov.26-án András napi vásár lesz az iskolában és nekik, saját kezük által készített dolgokat kell vinniük, hogy eladhassák, és osztálypénzüket gyarapítsák. Hirtelen mérges lettem, mert már megint költhetünk egy rakás pénzt valamilyen anyagra, amiből csinálhatunk valamit az osztálynak. Mérgességem fő oka még az is volt, hogy péntekig minden nap dolgoznom kellett, sőt megint részt vettem egy kétnapos meetingen. Jól összekiabáltuk egymást és arra az elhatározásra jutottunk, hogy keresztszemes hímzéssel kis képeket csinálunk, (olcsó, időigényes és anya keze által gyártott) a célnak ezáltal megfelelő. Minden este és reggel hímzéssel keltem és feküdtem, szerencsére anyukám besegített és így ma reggel 7 óra 25 percre el is készültek a kis képek. Remélem, jó kis pénzt gyűjt vele a két „mindentutolsópercrehagyó” gyerekem osztálya.

utolsó pillanatban készült mű

heti munkám

2010. november 14., vasárnap

Fantasztikus vasárnap

Ma reggel 9-kor hatalmas élményben volt részünk. ilyen élményem volt már egyszer, valamikor 12 évesen a vidámparkban, ugyanis gokartozni voltunk családilag.
Régebbről kezdeném a történetet, ugyanis márciusban kaptam egy feldobox ajándékot egy munka helyi megmérettetésen.
Ez a csomag lett az enyém. Nagyon sokáig tanakodtunk, hogy milyen programot is válasszunk ki a 60-ból. Olyat szerettem volna ahova mind a négyen elmehetünk, viszont Sanyi nagy álma egy ejtőernyős tandem ugrás, de az ebben a csomagban nem volt. Így maradt egy kötél pályás kaland park családilag, ez a lehetőség akkor dőlt dugába, amikor a fiam áprilisban eltörte a kezét, ugyanis április közepétől 2 hónapig el volt tiltva minden sporttól.
Sokáig nem foglalkoztunk ezzel az ajándékkal, minden nap ránéztünk, mert nem raktam el a szekrénybe nehogy a lejárata után jusson eszünkbe. Múlthéten elő is vettem és gondoltuk, most már mehetünk a kaland parkba. Amikor kerestem benne telefon számot az időpont egyeztetéshez akkor láttam, hogy ez a program október végéig él, így gyorsan mást kerestünk. Ekkor találtunk egy fedettpályás gokart pályát ahol be lehetett váltani a mi ajándékunkat.
A program tartalmaz 7 menetet a pályán. ezt úgy osztottuk meg, hogy a gyerekek és Sanyi ment 2-2 kört én pedig egyet. Mindenki nagyon élvezte, már a beöltözés szenzációs volt.

Bogi még sisak nélkül

Balázs már sisakban
Sanyi is készülődik
Balázs rajtra készen
Sanyi és Bogi is várja a rajtot
itt pedig a nagy felnőtt hasít
 Mindannyian nagyon élveztük a száguldozást, sajnos a képek rossz minőségűek, mert a fényképezőnkbe rossz elemet hoztam el otthonról, úgyhogy telefonnal csináltam ezt a pár képet. Kicsit később felteszem a mért körök idejét is, mert kinyomtatták azt is nekünk. Felejthetetlen élmény volt ez az egész családnak.

2010. november 13., szombat

Mozgalmas napom

Nagyon szeretek itthon lenni két egybefüggő napon. Olyankor sokmindent tudok csinálni. Ma például kifestettem a wc-nket és kifestettem a konyhának azt a részét ahol a mélyhűtő volt.
Délre miután a focis fiúk hazatértek főztem brokkolit és krokettet sütöttem a sütőben, valamint halrudakat serpenyőben. Gyorsan ettünk és elmentünk a bricoba, hogy megnézzük a munkalapot a konyhába, ki is választottuk, jövő héten meg is vesszük. Szeretnék már képeket felrakni a konyháról, de még olyan kis csufika így, majd ha kész lesz teljesen, ahogy én szeretném:-)
Miután kiválasztottuk mit is akarunk elindultunk az ikeába. Már megint nagyon sokan voltak, ilyenkor utálok vásárolni, amúgy sem szeretek, hisz minden nap egy hipermarketben töltöm munkaóráimat.
Gyorsan végigrohantunk és azt vettük meg amit szeretnénk.
 2 méter anyagot a Boginak a szekrényére, valamint egy piros 160*200 méteres gumis lepedőt az ágyunkra, ezt a méretet sehol nem kaptam eddig. Itt nem látszik, de nagyon jól fog mutatni, ha kész lesz.

Láttunk egy nagyon jó képet is a falunkra amiért nagyon vágyakozunk, lehet, hogy a Jézuska elhozza nekünk:-)

2010. november 12., péntek

Mézes gyömbér tea

Ma délelőtt fodrásznál voltam, melírozta és vágta a hajam, jó lett:-)
Később a temetőbe mentünk el anyuval és a nagymamámmal, utána pedig a konyhát próbáltam egy kicsit átalakítani, de csak a régi mélyhűtőt sikerült elvinnünk a MÉH telepre. Elég nehéz volt lecipelni az emeletről és dörzsöltük a markunkat, hogy mennyi pénzt is kaphatunk érte. Mikor a telepen lemérték abban a pillanatban láttam meg a kiírást:
Háztartásigépek: 5Ft / kg
A mi kis 60 kg-os hűtőnkért kaptunk kemény 300 Ft-ot, nem semmi üzlet:-)
Most pedig ülök a gép előtt és mézes gyömbéres teát kortyolgatok, jót tesz a torkomnak, mert már megint fáj:-(

2010. november 11., csütörtök

Vérvétel

Ezen a héten hétfőn reggel végre sikerült eljutnom  vérvételre. Minden galiba nélkül (alig látszik a helye) 4 fiola vért sikerült levenni tőlem, bár mikor kiléptem a teremből majdnem hasra dobtam magam, mert megbotlottam a küszöbben.
Szerdán reggel visszamentem az orvoshoz és az eredmény szerintem nagyon jó lett. Már csak az ldl koleszterinem csillagos de még a normál koleszterinemet nem tudtam csillagmentesíteni. Ami nagyon meglepett, hogy csillagos lett a süllyedésem is. A dokim is kérdezte mi lehet az oka, de ahogy belenézett a torkomba rögtön mondta, hogy még mindig van egy kis felülfertőzés. Sajnos az arcüregemben is érzem a fájdalmat reggelente. Próbálok kamillázni esténként, de a napközbeni légkondi és a huzat nem segíti elő a gyógyulásom.

Munkahelyi tréning

Második napja ülök egy tréningen ami nagyon jó, de a légkondi nem tesz jót az arcüregemnek

2010. november 4., csütörtök

Újra itt

Sok időre eltűntem, de sajnos a technika ördöge állta utamat.
Egy rosszindulatú vírus vagy féreg fészkelte be magát a blogomba és ha belépés nélkül nyitottam meg akkor egyszerűen nem hagyta, hogy akár elolvassam a blogom. Nagyon idegesített és ezért az összes nem blogspot által ajánlott kiegészítőket le kellett törölnöm. Nagyon elkeseredtem és kedvem sem volt még olvasni sem, de ma, ha minden igaz megoldódott a gond és holnap már tudok írni, ugyanis lesz mit