2012. május 4., péntek

hát gyarapodik a családunk...

...és most nem macskával, mint legutóbb, hanem kisbabával.
Első jelei április közepén jelentkeztek, amikor is egy vasárnapi takarítás közben iszonyatos hányinger jött rám.
Nem kezdtem el gondolkozni mi is lehet ez, hiszen pár éve endometriosissal műtöttek és akkor többen (több orvos) is megemlítette, hogy örülhetek, hogy van már két gyermekem, mert valószínű több nem lehet.
A napok teltek és csütörtökön eszméltem rá, hogy már hétfőn jelentkeznie kellett volna bizonyos dolgoknak, de nem érkezett meg. Gyors számolgatás és hivatali (APEH) ügyintézés után betértem egy drogériába és vettem gyorsan tesztet, egyből kettőt.
Hazaérve elolvastam a használatát (már régen volt az utolsó terhességem 13 éve) és örömmel konstatáltam, hogy akár napközben is megcsinálhatom, a tesztet nem kell reggelig várni.
Hamar elkészült és a várakozásra szánt 5 perc sem kellett, megjelent a második csík.
Mivel egyedül voltam itthon és délutánra mentem dolgozni így Sanyival nem tudtam megosztani a hírt, telefonon pedig nem akartam.
Estére vettem egy kis cipőcskét és a teszttel együtt adtam oda férjemnek. Nagy volt az öröm és a meglepődés, de az óta is örömködünk a dolognak.
Másnap reggel természetesen megcsináltam a másik tesztet is amire várni sem kellett ugyanis egyből két csíkos lett.
Azóta voltam nőgyógyásznál és már fényképünk is van a legkisebbünkről.

A nagy lakli gyermekeim úgy örülnek a kistesónak, hogy el sem tudtam volna képzelni.
Most 6 hetes és 5 napos terhes állapotos vagyok. A körülbelüli fogantatás ideje április eleje (húsvét) és a várható születés ideje december vége felé (karácsony), tehát a nyuszi tojt hozott nekünk egy karácsonyi babát.

Január elején tudtam, hogy nagy változások lesznek az életünkben de ekkorára nem gondoltam, de nagyon örülök neki

6 megjegyzés:

  1. Hű, micsoda hírek, Éva! Örülök, hogy a tesók is örülnek, szorítok, hogy minden rendben menjen!!!

    VálaszTörlés
  2. Én is szorítok, és mennyire szuper már, hogy mindenki így örül neki a családban

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagy dolog ám, mert mi már egy felnőtt család vagyunk és most lesz egy icicpici megint.

      Törlés
  3. Nagyon gratulálok, olyan megható, hogy a nagyok is így örülnek! És problémamentes szépséges babavárást kívánok :)))

    VálaszTörlés